Ennek ellenére az új pekingi vezetés realista: idén éppúgy 7,5%-ot vár, mint tavaly. Lassul ugyanis az export, amely a kínai gazdaság hagyományos húzó ágazata. A fejlett országok piaca ugyanis pang. Pekingben ezért a hazai piac bővítésére koncentrálnak: csökkentették a hitelkamatokat és növelték az elkölthető pénz mennyiségét. Csakhogy az ingatlanpiacon buborék kialakításától tartanak, ezért itt csak nagyon óvatosan támogatják a növekedést, nehogy szellemvárosok épüljenek, melyekben nem lakik szinte senki. A hazai autópiacon is gondok vannak: az igény hatalmas, ám a nagyvárosok nem tudnak megbirkózni a sok autóval. Ezért rendszám lottót vezettek be Pekingben, Sanghajban, Kantonban és néhány nagyvárosban. Ez azt jelenti, hogy aki autót akar venni, az bedobja a nevét egy kalapba, és ha szerencséje van, akkor kisorsolják. Az arány nagyon kedvezőtlen: az embereknek kevesebb, mint tíz százaléka jut így autóhoz! Mindennek ellenére a hazai fogyasztás több mint 12%-al nőtt az első negyedévben! Kína immár fogyasztása alapján is a világ második számú nagyhatalma. A leginkább reményt keltő adat az, hogy több mint 20%-al nőttek az új beruházások az iparban. Vagyis sokan bíznak abban, hogy a kínai ipar lassulása /8,9%/ csak átmeneti és előbb-utóbb újra felgyorsul a kínai gyárak teljesítménye, hiszen Pekingben csaknem biztosra veszik: az évtized végéig megelőzik az Egyesült Államokat és Kína a világ első számú gazdasága lesz!
Kína gazdasága 7,7%-al növekedett az első negyedévben
Kína, Peking – A gazdasági helyzet bonyolult és bizonytalan – állapítja meg a statisztikai hivatal hétfőn kiadott jelentése. A 7,7% mindenütt a világon remek eredménynek számítana, de Pekingben a szakértők 8%-os növekedésben reménykedtek. Ennyit tartanak ugyanis szükségesnek a belső és a külső egyensúly fenntartásához.
(Visited 1 times, 1 visits today)