Elhallgatott a katonai vörös telefon a két Korea között

Észak-Korea, Dél-Korea, Szöul  –  Észak-Korea egy újabb, közvetlen észak-déli kommunikációs csatornát vágott el.

 

Korábban Phenjan már kikapcsolta a két kormány közötti un. politikai vörös telefont és a két Vörös Kereszt közötti közvetlen összeköttetést. Most a katonai vezetések közötti vonal némult el. Ezt eddig arra használták, hogy megkönnyítsék a Kaesong különleges ipari övezetbe tartó dél-koreai dolgozók utazását. Ez a zóna Észak-Koreában van és eddig itt, minden feszültség ellenére, zavartalanul zajlott a termelés. Phenjanban egy újabb harcias hangvételű nyilatkozatot adtak ki. Ebben az áll, hogy miután a két ország a „…háború küszöbére jutott, nincs szükség közvetlen telefonvonalakra”. Egy vörös vonal azonban még él, a két ország légiforgalmát irányító központok között. Az észak-koreai rakétatesztet, majd a az atomrobbantást az ENSZ szankciói követték. Észak-Korea erre a retorika végletes kiélezésével válaszolt. Legutóbb például közölték, hogy tüzelésre készek azok a rakétaindító állomások, ahonnan amerikai katonai célpontokra is csapás mérhető. Ez azonban inkább belső használtara szóló propaganda. De az nem zárható ki, hogy a tengeri határvonalhoz közel eső dél-koreai szigetek ellen ismét tüzérségi támadást indítsanak, ahogy ezt 2010-ben is tették. A dél-koreai hadsereg és az ott állomásozó 28 ezres amerikai kontingens az ilyesfajta akciókra fel is készült. Ennek ellenére politikai elemzők szerint Phenjan a feszültség élezésével valójában előnyösebb tárgyalási pozíciókat akar kiharcolni. A harcias nyilatkozatokat korábban is diplomáciai gesztusok követték. Észak-Koreának ugyanis élelmiszersegélyre van szüksége és a teljes politikai elszigeteltség hosszútávon még egy diktatúrának is hátrányos. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez