ENSZ vizsgálat indul az észak-koreai munkatáborokról- a távolból

 

Észak-Korea, New York, Genf   –     Helyszíni vizitre nyilván nem lesz mód, a vizsgálóbizottság műholdas felvételekre és a túlélő menekültek beszámolóira alapozhatja munkáját.

Az ENSZ emberi jogi tanácsában megszületett döntésnek mégis van erős politikai üzenete. Ugyanis mind a 47 tagállam megszavazta a vizsgálóbizottság felállítását. A világszervezet illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy ez lehet az első lépés egy későbbi esetleges nemzetközi bírósági eljáráshoz. A munkatáborok felállítása és „üzemeltetése” ugyanis az emberiesség elleni bűncselekménynek minősíthető. A friss műholdas feltételek szerint Észak-Korea nemrég bővítette legnagyobb munkatáborát. Ez az a hely, ahonnan nincs visszatérés. A bírósági ítélet nélkül odahurcolt foglyok, gyakran egész családok, lassú halálra vannak ítélve. De még innen is sikerült néhány embernek megszöknie, az ő beszámolójukból alkothat fogalmat a világ az észak-koreai gulagról. Phenjan természetesen elítélte az ENSZ döntését és azt politikai manipulációnak minősítette. Korábban, a februári atomkísérletet követő és Észak-Korea ellen szankciókat életbe léptető BT határozatot is egyhangúlag szavazták meg. Most is mindenki igennel szavazott az emberi jogi tanácsban, ez a tény megerősíti, hogy Észak-Korea egyre inkább elszigetelődik. Pontosabban: a rezsim szigeteli el önmagát. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez