Hackertámadás Észak-Korea ellen?

Koreai félsziget – Szerdán és csütörtökön szinte lehetetlen volt elérni az észak-koreai hírügynökség, a központi pártlap és az észak-koreai légitársaság honlapját. Phenjan az Egyesült Államokat és Dél-Koreát vádolja a hackertámadással.

A KCNA hírügynökség hivatalos közleménye szerint a jelenleg folyó amerikai-dél-koreai hadgyakorlat része volt a hackertámadás az észak-koreai honlapok ellen.
   Észak-Koreában az internet tulajdonképp fikció és valójában intranetként működik. Csak körülbelül ezer embernek, a rendszer elitjének van hozzáférése a világhálóhoz.1,8 millió okostelefon ugyan van már a világtól elzárt országban, csakhogy ezek a telefonok a valóságban meglehetősen buták, mert sem külföldre nem lehet velük telefonálni, sem pedig az internethez nem lehet velük kapcsolódni. De ez csak a polgári internet használatot jellemzi, a hadsereg és a világháló viszonyáról nagyon kevés információ szivárgott ki: a hírek szerint kínai segítséggel kiépült egy rendszer, melyet kizárólag a hadsereg illetve a pártelit használ. Állítólag Észak-Korea irányítása is mindinkább ezen a rendszeren keresztül megy végbe. Phenjan sohasem nyilatkozott erről a rendszerről és most sem állította, hogy az amerikai és dél-koreai hackertámadásnak ez lett volna a célpontja, pedig ennek nagyobb stratégiai jelentősége lett volna, mint annak, hogy két napig nem lehetett olvasni a hírügynökség és a központi pártlap híreit a világhálón Észak-Koreában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez