Bíróság előtt Oszama Bin Laden veje,akit terrorizmussal vádolnak New Yorkban

Pakisztán, Egyesült államok –  “A vihar nem áll meg, a repülőgépek vihara pedig különösen nem!”- hangsúlyozta Szulejmán Abu Gaith szeptember 11-e táján. Ő volt az al Kaida “propaganda minisztere”- legalábbis a CIA értékelése szerint. Január végén tartóztatták le Ankarában.

Törökország kiadta Jordániának, az pedig az USA-nak. CIA ügynökök vitték az Egyesült Államokba. A per Manhattanben lesz, pedig republikánus törvényhozók javasolták, hogy Oszama Bin Laden vejét vigyék Guantánamora. Ott ugyanis a kihallgatók “mindent megtudhatnak, amit akarnak”. Az Obama kormányzat elutasította ezt a lehetőséget, mert sok bírálat érte az Egyesült Államokat amiatt, hogy kínzással csikarnak ki vallomást a foglyokból a guantánamói amerikai támaszponton.
  A szeptember 11-i merénylet idején gyakran lehetett látni Szulejmán Abu Gaithot apósa, Oszama Bin Laden és Ayman Al Zawahiri társaságában. Ayman Al Zawahiri vette át az al Kaida irányítását Oszama Bin Laden halála után. Mit csinált a híres vő abban az időben, amikor Oszama Bin Laden visszavonult és pakisztáni házában már nemigen foglalkozott az aktuális ügyekkel? Ez rejtély éppúgy, mint az, hogy jelenleg ki az al Kaida “propaganda minisztere”. A new yorki per erre kíván fényt deríteni. Oszama Bin Laden veje a vádak alapján akár halálos ítéletet is kaphat, de ennek kevés az esélye, hiszen részvételét terrorista akciókban aligha lesz könnyű bizonyítania az ügyészségnek New Yorkban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez