Ez volt az első eset, hogy Kína hivatalos formában kibertámadással vádolta meg az Egyesült Államokat. Egy hivatalos kínai szóvivő bejelentette: a tavalyi évben a kínai katonai intézmények, köztük a védelmi minisztérium számítógépes rendszereit 144 ezer hackertámadás érte, és ezek kétharmadát az Egyesült Államokból indították. Nemrég ugyanilyen vádak hangzottak el amerikai részről Kína ellen. Egy amerikai, kiberbiztonságra szakosodott cég közölte: a kínai hadseregnek van egy különleges alakulata, amely a hackertámadásokra specializálódott és elsősorban amerikai hadititkokra vadászik. Korábban a New York Times című lap jelezte, hogy rendszerét folyamatosan támadják kínai hackerek. Ez akkor történt, amikor az újság leleplező írásokat közölt egy magas rangú kínai vezetőről. Kína cáfolta az amerikai vádakat, az Egyesült Államok egyelőre nem reagált a kínai viszontvádakra. Az viszont biztos, hogy a kiberháború zajlik és a jövőben is zajlani fog, hiszen a felderítésnek egy olyan eszközéről van szó, amely a mai világban már általánosan elterjedt, és mindenki, aki képes rá, alkalmazza is.(BBC)
Kína kiberkémkedéssel vádolja az Egyesült Államokat
Egyesült Államok, Kína, Peking – A pekingi védelmi minisztérium bejelentése szerint a kínai katonai intézményeket rendszeresen támadják amerikai hackerek.
(Visited 1 times, 1 visits today)