Nevük mellőzését kérő illetékesek tájékoztatták az AP hírügynökséget. Elmondásuk szerint az afgán hatóságok a kelet-afganisztáni Nangarhar tartományban fogták el Mohammed Faqirt, aki a Theriki Taliban Pakistan ( TTP) nevű szervezet élén áll. Valójában egy „ernyő szervezetről” van szó, amely több kisebb militáns csoportot tömörít. Mohammed Faqirt időközben már Kabulba szállították, jelezték a névtelen források. Tehát a hivatalos tájékoztatás még várat magára. Nem véletlenül. Hiszen az afganisztáni bázisokról induló, de a pakisztáni kormány ellen harcoló tálibok komoly konfliktusforrást jelentenek a két ország viszonyában. De ez fordítva is érvényes, hiszen sok Afganisztánban „operatív” tálib fegyveres osztag állandó bázisa Pakisztánban van. Persze az afgán-pakisztáni határ a valóságban alig létezik, hiszen a vonal mindkét oldalán pastu törzsek élnek. A letartóztatás azért is érdekes, mert az utóbbi időben hírek kaptak szárnyra arról, hogy TTP esetleg hajlandó lenne tárgyalásokat kezdeni a pakisztáni kormánnyal. Kabul pedig a Pakisztánban fogva tartott tálib vezetők szabadon engedését szorgalmazza abban a reményben, hogy rajtuk keresztül tudnak kapcsolatba lépni a tálibok Afganisztánban harcoló új generációjával. Egyelőre azonban korántsem egyértelmű, vannak-e egyáltalán valóban tárgyalni akaró tálibok. És persze az is hozzátartozik az összképhez, hogy a két hivatalos kormány szándékai sem egyértelműek, mert a felek egymás iránti bizalma távolról sem teljes. (AP)
Rossz szomszédság – Afganisztánban tartóztattak le egy pakisztáni tálib vezetőt
Pakisztán, Afganisztán, Kabul – Faqir Mohammed az egyik legjelentősebb pakisztáni tálib csoportot irányította.
(Visited 1 times, 1 visits today)