Két bomba robbant a dél-indiai nagyvárosban, Hyderabadban

 

India, Hyderabad   –    150 méterre egymástól robbant a két pokolgép egy forgalmas belvárosi piacon.

12 halálos áldozatról szólnak a hivatalos információk és 57 sebesültről.  A robbantások helyi idő szerint este fél nyolckor, közép-európai idő szerint kora délután történtek. A szerkezetek egy forgalmas piacon robbantak, alig 150 méteres távolságon belül. Mindkét pokolgépet kerékpárra rögzítették. Az indiai kormány válságülést tartott.  Voltak a biztonsági szerveknek információk előkészületben lévő merényletekről, de konkrét fenyegetést nem kaptak. Ezért készültséget rendeltek el más indiai nagyvárosokban is. Hyderabad Andra Pradesh szövetségi állam négymilliós fővárosa, India egyik gazdasági központja. Andra Pradesh központi régiója, Telengana már régóta az elszakadásért, az önálló szövetségi állami létért harcol. Az elszakadás hívei és ellenzői között korábban sok összecsapás volt. Egyelőre azonban semmi nem utal arra, hogy a mostani merényletek kapcsolatban állnának ezzel a konfliktussal. Az indiai hatóságok inkább azt gyanítják, hogy iszlám szélsőségesek bosszújáról lehet szó. Nemrég kivégeztek egy kasmíri iszlamista aktivistát, aki, még évekkel ezelőtt, az indai parlament elleni terrorakcióban vett részt.  Hyderabadban jelentős muzulmán kisebbség él és korábban voltak már vallási ellenségeskedésre visszavezethető merényletek. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez