Mindketten megegyeztek abban, hogy Kína példája ösztönzően hathat az afrikai országokra, hiszen a világ legnépesebb államának alig 35 év alatt sikerült kiemelkednie az elmaradottságból és ma már a világ második legnagyobb gazdasági nagyhatalma.
Kína már ma is sok afrikai állam legfontosabb külföldi partnere, de Peking a jövőben arra törekszik, hogy ez teljesen általános legyen Afrikában. Először is azért, mert a gyorsan fejlődő kínai gazdaságnak szüksége van Afrika nyersanyagaira és piacaira. Pekingben komoly figyelmet keltett, hogy a következő évtized tíz leggyorsabban fejlődő országából hét Afrikában lesz! Ezért speciális Afrika programot dolgoztak ki. Ennek egyik első jele, hogy a Huawei olyan mobiltelefont dobott piacra, amely olcsó és technikai igényeit tekintve megfelel az afrikai piac igényeinek és lehetőségeinek. Ettől a Huawei azt reméli, hogy átveheti az első helyet Afrikában, a világ egyik leggyorsabban bővülő piacán. A kínai-afrikai együttműködés árnyoldalairól nemigen esett szó Pekingben, pedig a kínai cégek tökéletesen semmibe veszik a környezetvédelmet és a munkavállalók jogait, és ebből már sok konfliktus is adódott. Több kínai menedzsert meggyilkoltak a feldühödött munkások Afrikában. Ettől függetlenül joggal hangsúlyozta mindkét fél a kínai-afrikai csúcson, hogy mind a Mennyei Birodalomnak, mind pedig Afrikának érdeke, hogy a stratégiai együttműködés a jövőben még inkább megerősödjön, hiszen ahogy Hszi Csinping főtitkár fogalmazott:”Afrika a remény kontinense!”
Kína szerint Afrika a „remény kontinense”!
Afrika, Kína – Nkosazana Dlamini-Zuma részt vett az Afrika-Kína stratégiai párbeszéd konferencián Pekingben. Az Afrikai Unió elnökét fogadta Hszi Csinping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára. Ő is elmondta, hogy Kína stratégiai partnernek tekinti Afrikát és a kölcsönös előnyök alapján reméli a kapcsolatok továbbfejlesztését.
(Visited 1 times, 1 visits today)