Az ellenzéki iszlám párt hívei politikai leszámolásnak tekintik az ítéleteket, a kormánypárti tüntetők viszont túlságosan elnézőnek tartják a legutóbbi verdiktet. Két napja hozta meg második ítéletét az a különleges bangladesi bíróság, amely a négy évtizede elkövetett népirtás és háborús bűnök ügyében illetékes. Abdul Kader Mullahot, a Jamaati Islami ellenzéki párt egyik prominens személyiségét életfogytiglanra ítélték. A vád szerint a most 64 éves politikus négy évtizede a Banglades létrejöttéhez vezető polgárháború idején népirtásban vett részt. Korábban egy másik ellenzéki vezetőt – távollétében – halálra ítéltek. A különleges bíróság döntése végleges, fellebbezésnek helye nincs. A Pakisztántól való elszakadásért vívott háborúnak nemcsak a harctéren voltak áldozatai. A jelenlegi kormány szerint három millió, semleges megfigyelők szerint 500 ezer civil esett a mészárlások, pogromok áldozatául. Most az a párt van hatalmon, amely az önálló Bangladesért küzdött, ellenzékben pedig az az iszlám párt, amely a Pakisztánhoz való tartozásért. Ez utóbbi formáció vezetői azt állítják, hogy a mostani perek célja az ellenzékkel való leszámolás és semmi közük a múlt tisztázásához, a valódi bűnösök megbüntetéséhez. Ezért a Jamaati Islami általános sztrájkra hívott fel, országszerte tüntetések zajlanak. A demonstrációknak eddig négy halálos áldozatuk van. Gyakran csapnak össze a szemben álló pártok hívei. Abdul Kader Mullah életfogytiglanját az iszlamisták leszámolásnak, a kormánypárti tüntetők viszont túlságosan elnéző ítéletnek tartják. Banglades belpolitikai élete mindig is feszült volt, a szemben álló pártok nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tekintik egymást. Most azonban az indulatok annyira elszabadultak, hogy még a stabilitás minimuma is veszélybe kerülhet. (BBC)
Banglades forrong a különleges bíróság háborús bűnökben hozott ítéletei miatt
Banglades, Dhaka – Négyen haltak meg, több tucatnyian sebesültek meg az utcai demonstrációk során.
(Visited 1 times, 1 visits today)