Kínai közvetítéssel tárgyal a mianmari kormány a kacsin gerillákkal

Kína, Mianmar, Ruili  –   Az elmúlt hetekben a kormányerők megközelítették a lázadók „fővárosát”, Laizát.

De a legnagyobb, kacsin ellenőrzés alatt álló települést nem ostromolták meg. Inkább elfogadták a kínaiak által ajánlott közvetítést és most a burmai-kínai határnál lévő Ruili településen folynak a megbeszélések. A helyi források szerint a kacsin gerillák először politikai garanciákat akarnak egy szélesebb körű autonómiára, és csak a biztosítékok ismeretében hajlandók a tartós tűzszünetre. A kormány stratégiája nem könnyen átlátható. Thein Sein reformer civil elnök biztos, hogy hajlandó lenne valamilyen engedményre, hiszen az összes többi autonómiáért küzdő nemzeti kisebbség képviselőivel már megállapodásra jutott. A kacsinokkal folytatódó fegyveres harc nagyon csúnya „szégyenfolt” a burmai vezetésnek, amely sok elismerést kapott a nagyhatalmaktól a demokratikus reformokért. És egyre több kritikát a nemzetiségi politikáért. Viszont a hadműveleteket a hadsereg irányította eddig és a tábornokok többször is figyelmen kívül hagyták a civil kormány utasításait. Ők ellenzik a reformokat és a „minél rosszabb, annál jobb” taktikára játszanak. Nagy kérdés az is, mekkora Kína tényleges befolyása a lázadókra, a kormányra és a burmai hadseregre. Ha a harcok folytatódnak, Kína menekülthullámmal kell, hogy szembenézzen, tehát Pekingnek, a hosszú távú gazdasági érdekeken túl, nagyon is közvetlen okai vannak arra, hogy rávegye a mianmari feleket a tartós fegyvernyugvásra és a politikai megállapodásra. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez