Fülest kaptak az agyarról a szingapúri vámosok

Szingapúr   –   Afrikából érkezett az 1,8 tonnányi feldolgozatlan elefántcsont, Szingapúr csak tranzitállomás lett volna.

A városállam vámosait valaki informálta a gyanús szállítmányról. Alaposan átvizsgálták tehát azokat a konténereket, amelyek a menetlevél szerint papírhulladékot tartalmaztak. Aztán előkerült csaknem két tonna elefántagyar. A szállítmány értéke a becslések szerint 2,5 millió dollár. A hatóságok csak annyit közölték, hogy az agyarakat egy afrikai kikötőből indították útnak és nem Szingapúr lett volna a végállomás, hanem egy másik ázsiai kikötő, de ezt sem nem nevezték meg, mint ahogy a kiinduló kikötőt sem. Szingapúrban utoljára 2002-ben foglaltak le ehhez hasonló mennyiségű elefántcsontot. Az utóbbi időben vészesen megugrott a kereslet, főleg Ázsiában. 2011-ben az állatvédő szervezetek becslése szerint 25 ezer elefántot öltek meg Afrikában a vadorzók, szinte mindegyiket az agyaráért. Az elefántcsont kereskedelem már évtizedek óta tiltott, ennek ellenére felszálló ágban lévő virágzó üzletág. És a szingapúri nagy fogásból csak következtetni lehet arra, hogy vajon hány hasonló szállítmány csúszik át a vámvizsgálatokon világszerte…(BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez