Tüntetések és letartóztatások Azerbajdzsánban

Azerbajdzsán, Baku    –    Mozgalmasnak ígérkezik 2013, amely egyben elnökválasztási év is.

Szombaton Bakuban néhányszáz fős tüntetés volt. A megmozdulás valójában szolidaritási demonstráció volt annak kapcsán, ami Ismaiyilli kisvárosban történt. Itt a városi vezetéshez közelálló személyiségek okoztak autóbalesetet és viselkedtek arrogánsan, a francia rádió tudósítója szerint.  Emiatt aztán a helyi lakosok a kormányzói hivatalnál tüntettek. A megmozdulást és a bakui szimpátiatüntetést letartóztatások követték, negyven ellenzéki aktivistát állítottak elő. Az utóbbi hónapokban más tiltakozó akciók is voltak. Az egyikre egy sorkatona halála miatt, a másikra a kiskereskedők üzleti bérleti díjának emelése miatt került sor. A francia rádió szerint az ország lakosainak nagy része úgy véli, hogy nem oszlanak meg igazságosan a kőolaj és földgáz eladásából származó bevételek. 2013 belpolitikai szempontból fontos évnek ígérkezik, hiszen idén elnökválasztás lesz. Ilham Alijev államfő újraválasztását vélhetően nem fenyegeti veszély, de nagyon nem mindegy milyen légkörben folytatódhat az Alijev klán eddig stabilnak tekintett országlása. (RFI)  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez