Pekingbe látogatott Natsuo Yamaguchi, a japán kormánykoalícióban részvevő kisebbik párt, az Új Komeito elnöke. Aki Sinzo Abe japán kormányfő levelét vitte magával Xi Jinping kínai pártfőtitkárnak. És végül személyesen adta át neki. Ez volt a szigetvita kiéleződése óta a legmagasabb szintű személyes találkozó japán és kínai politikusok között. A pekingi megbeszélés után Yamaguchi azt nyilatkozta, hogy Japán a nézeteltérések ellenére is párbeszédre törekszik Kínával és csúcstalálkozót is javasol. Kínai részről jelezték, hogy Xi Jinping is nagyon fontosnak tartja a magas szintű dialógust. Abe Sinzo Xi Jinpingnek küldött levelét nem hozták nyilvánosságra. De a puszta tény, hogy Kína első számú vezetője személyesen vette át a levelet a japán kormányfő bizalmas munkatársától – bíztató jel. Úgy tűnik, hogy a nacionalista indulatok lassan lecsillapodnak mindkét országban. A Senkaku- vagy Diaoyu-szigetek önmagukban értéktelen homokzátonyok, de képesek a hazafias indulatok felkorbácsolására. És ennek kézzelfogható negatív hatása volt a két ország gazdasági kapcsolataira. A közvetlen kárvallott Japán, amelynek Kínába irányuló exportja drasztikusan csökkent az utóbbi hónapokban. De hosszútávon Kína is vesztes, hiszen szüksége van a japán termékekre és arra a hatalmas hozadékra, amit a Kínában lévő japán termelő üzemek jelentenek a kínai gazdaságnak. A szigetek hovatartozásáról szóló történelmi vita nem oldható meg egy-két héten belül. De ha a felek úgy döntenek, hogy egyelőre jegelik, félreteszik a kérdést, és nem az ellentétekre, hanem a közös érdekekre koncentrálnak, mindkét ország jól jár. És persze az egész világgazdaság is, amelynek létfontosságú, hogy a legdinamikusabb távol-keleti régióban a dolgok visszatérjenek a normális kerékvágásba. (BBC)
Szigetvita – Kína legfőbb vezetője fogadta a japán kormányfő személyes küldöttét
Japán, Kína, Peking – Elkezdődhet a magas szintű dialógus a szigetvita okozta feszültség csillapítására.
(Visited 1 times, 1 visits today)