Irfan Qadir főügyész azért szólalt meg, mert hét korábban szabadon engedett, majd újból elfogott szélsőséges aktivista ellen mégis per indult. Ez a tárgyalás a kivétel, amelynek kapcsán most a pakisztáni kormányzat kénytelen volt elismerni, hogy kb. hétszáz személyt tart fogva a törzsi területeken, Vazirisztánban. A főügyész szerint itt háború zajlik a kormányhadsereg és a tálibok között, akik Pakisztánban iszlám rendszert akarnak létrehozni. Egyelőre a hatalom hadifoglyoknak tekinti az elfogott aktivistákat, akik ellen csak a harcok végeztével indul majd hivatalos eljárás. Megfigyelők szerint a főügyész nyilatkozata megerősíti azt a gyanút, hogy Pakisztánban a titkosszolgálat, az ISI, minden törvényes kontroll fölött áll és bárkit letartóztathat. A legfelsőbb bíróság elnöke bizonyos megértést mutatott e rendkívüli szituáció kapcsán, de azért a törvényes eljárási szabályok betartására próbálta ösztönözni a hadsereget és a titkosszolgálatot. A nemzetközi jogvédő szervezetek már régóta vádolják önkényeskedéssel a pakisztáni titkosszolgálatot, és az Amnesty International nemrég közzétett jelentése szerint nem hétszáz, hanem több ezer embert tartank fogva bírósági ítélet vagy eljárás nélkül Pakisztánban. (BBC)
700 iszlamista gyanús személyt tartanak fogva Pakisztánban bírósági döntés és eljárás nélkül
Pakisztán, Iszlamabad – A főügyész szerint a törzsi területeken háborús helyzet van, és amíg a harcok folynak, hivatalos eljárás nem is indítható ellenük.
(Visited 1 times, 1 visits today)