Szombaton Thein Sein elnök szóvivője erősítette meg, hogy az államfő tűzszünetre utasította a kormányhadsereget. A kacsin gerillák már akkor jelezték, hogy a kormánycsapatok figyelmen kívül hagyták az elnöki ukázt és folytatják az offenzívát. Vasárnap a BBC helyszínen tartózkodó tudósítója jelentette: folyamatos tüzérségi és akna tűz alatt áll a kacsin gerillák egyik legfontosabb bázisa, amely mindössze néhány kilométerre van Laiza városától. Ez a legnagyobb, lázadókézen lévő település a kacsin régióban. És ha a közelben lévő gerilla bázis elesik, a kormánycsapatok útja szabaddá válik Laiza felé, mutat rá a BBC tudósítója. Mindebből több nyugtalanító dolog következik: Thein Sein elnöknek nincs valódi befolyása hadsereg vezetőire. Legalábbis azokra nincs, akik az északi régióban, a kacsin lázadók elleni hadműveleteket irányítják. Ha a harcok folytatódnak, annak következménye lesz Mianmar nemzetközi megítélésére. Amely nagyon kedvező volt a demokratikus változások elindítása óta. De a külvilág a nemzeti kisebbségek jogainak elismerését is elvárja a kormánytól. Amely a többi autonómiáért harcoló kisebbséggel elérte a fegyvernyugvást, csak a kacsin fronton nem sikerült tűzszünetet kötni és a legutóbbi erre irányuló elnöki próbálkozás is kudarcot vallott. Márpedig azok a tábornokok, akik a kacsinok földjén semmibe veszik az elnöki ukázokat, ezt máskor is megtehetik. A generálisokról köztudott, hogy ellenzik a demokratikus reformokat, amelyek végcélja a katonák kiszorítása politikai hatalomból. Ettől még nagyon messze vagyunk Mianmarban. (BBC)