Ők elmondták, hogy a papa fülest kapott és Pakisztánba menekült percekkel azelőtt, hogy a rendőrök megérkeztek volna…
De mi is történt 1971-ben és miért most ítélkezik erről a bíróság Dhakában? A korábbi Kelet-Pakisztán függetlenné vált – India támogatásával és kikiáltották Bangladesht. A háború során a bíróság szerint hárommillió embert öltek meg a pakisztáni katonák, akik 200 ezer nőt megerőszakoltak. Abul Kalam Azad és iszlamista pártja ezekben a viharos időkben Pakisztán oldalára állt. Állítólag részt vettek gyilkosságokban, csoportos nemi erőszakban és emberrablásban. Ezen a címen ítélték most halálra az emigrációban élő iszlamista prédikátort, aki a háború idején még pártvezér volt. Pártja már kizárta, de ennek ellenére az iszlamista szervezet több más vezetőjét is fenyegeti a bíróság ítélete.
2010-ben döntött úgy a bíróság, hogy kivizsgálja ezeket a régi ügyeket. Nem véletlenül: az új kormány választási ígéretei között szerepelt a polgárháborús múlt feltárása. Az ellenzék szerint a bírósági tárgyalás egyszerűen vicc. Nem más ez, mint politikai leszámolás – nyilatkozta az ítéletről az ellenzék vezére. A korábbi kormányban benne volt az az iszlamista párt is, melynek egyik korábbi vezetőjét most halálra ítélték- igaz, hogy távollétében Bangladeshben.
Késői ítélet: távollétében halálra ítéltek egy iszlamista pártvezért az 1971- es polgárháború idején elkövetett háborús bűnökért
Bangladesh, Dhaka – Abul Kalam Azad már felhagyott a politikával és televíziós prédikátorként volt ismert hazájában. No meg szépen festett szakálláról vált hírhedté. De gyorsan kámforrá lett, mikor hírét vette, hogy le akarják tartóztatni. Két fiát és vejét vette őrizetbe a rendőrség.
(Visited 1 times, 1 visits today)