Japán növeli katonai költségvetését -12 év óta először!

Japán, Tokió – 100 milliárd jennel költ többet az idén katonai célokra a távol-keleti szigetország, mint ahogy azt a korábbi balközép kormány tervezte. A jobboldali kormány régi tradíciót szakít meg ezzel:2001 óta nem nőtt a katonai költségvetés Japánban.

Persze ez a növekedés, melynek értéke euróban 875 millió, nem igazán jelentős, inkább szimbolikus. De a konzervatív kormányfő, Abe Sinzo 2006-ban, amikor utoljára miniszterelnök volt, nem vállalkozott erre.
Most mi változott? Mindenekelőtt a nemzetközi helyzet: kiéleződött a szigetvita Kína és Japán között. Kína az elmúlt évtizedben gyors ütemben fokozta katonai kiadásait, melyek messze meghaladják Japán védelmi büdzséjét. Észak-Korea rakétakísérletei is nyugtalanságot keltenek Japánban. A legutóbbi sikeres észak koreai rakétakísérlet során Tokió úgy nyilatkozott, hogy katonai választ ad, amennyiben területére zuhanna a rakéta valamelyik alkatrésze. Szerencsére erre nem került sor.
Mindez felveti a kérdést: vajon milyen diplomáciát folytat az új japán kormány? Abe Sinzo sietett diplomáciai különmegbízottakat küldeni Pekingbe és Szöulba, hogy megnyugtassa Kínát és Dél-Koreát: nem kívánja élezni a kapcsolatokat. Tokióban mindenki tudja, hogy Abe Sinzo rendszeres látogatója volt a Jaszukuni szentélynek, melyet Japán háborús hőseinek szenteltek. Itt van az emléktáblája Japán második világháborús vezetőinek is, akiket háborús bűnösként kivégeztek. Épp ezért 2006-ban kormányfőként már nem látogatott el Abe Sinzo a Jaszukuni szentélybe, mert tudta: ezt Ázsiában mindenütt elítélnék.
Tokió dilemmája óriási: ha nacionalista reflexeit követi, akkor szembekerül legfontosabb gazdasági partnereivel: Kínával és Dél-Koreával. Márpedig Abe Sinzo legfőbb célja a gazdaság fellendítése. A védelmi költségvetés épp azért nem emelkedett Japánban az elmúlt 12 évben, mert a gazdasági krízis miatt minden eszközt a belső piac fellendítésére kellett fordítani. Most is pontosan ez a helyzet, a kormány már közölte, hogy hatalmas összegekkel támogatja a hazai piac fellendítését. Ehhez képest a védelemre elkölteni tervezett 100 milliárd jen inkább szimbolikus jelentőségű, amely megnyugtatathatja a kínai- japán szigetvita miatt felbolydult közvéleményt Japánban.

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez