Peshawartól nem messze, a törzsi autonóm terület egyik faluja mellett kilenc ember holttestét találták meg a helybéliek. Később egy neve mellőzését kérő hatósági illetékes tájékoztatta a sajtót is. A beszámoló szerint a kilenc férfit közvetlen közelről többször fejbe és mellbe lőtték és a holttesteket kupacba halmozva helyezték el a faluba vezető út mellett. A hatósági illetékes azt is tudni vélte, hogy az áldozatok kivétel nélkül tálib aktivisták voltak. A körülményekből adódóan biztosra vehető, hogy korábban foglyul ejtett személyeket végeztek ki, ilyen sebeket nem lehet nyílt harcban szerezni. És az is sejthető, mi volt a tálibok kivégzésének motivációja. Huszonnégy órával korábban ugyanis, ugyancsak itt, a törzsi autonóm régióban, 21 hidegvérrel kivégzett, korábban foglyul ejtett rendőr holtteste került elő. Az erőszak bűvös köre egyre inkább megtörhetetlennek látszik Pakisztán Északnyugati Határtartományában. (AP)
Hullahalom elrettentésként- terror és ellenterror Pakisztánban
Pakisztán, Peshawar – A hidegvérrel kivégzett rendőröké után, hasonló körülmények között megölt tálib aktivisták holttesteit találták meg az északnyugati törzsi területen.
(Visited 1 times, 1 visits today)