Japán lélegzet-visszafojtva várja az észak-koreai kísérletet. Amelyet hivatalosan ismét „tudományos űrkísérletként” prezentál a hivatalos phenjani propaganda, akárcsak a legutóbbi, áprilisi és végül kudarcba fulladt próbálkozást. De most is mindenki biztosra veszi, hogy valójában egy atomtöltet hordozására is képes, nagy hatótávolságú rakéta kipróbálásáról van szó. Észak-Korea már hivatalosan megadta a rakéta leváló fokozatainak várható becsapódási helyét. Az első a Sárga-tengerbe zuhan, a második pedig vagy kétszáz kilométerre keletre a Fülöp-szigetektől esik az óceánba. Ha minden a hivatalos tervek szerint sikerül, nem lesz baj. De Japán arra is felkészült, hogy netán az ő területére is zuhanhat valami. Ilyen veszély esetén működésbe lép a Patriot PAC-3 védelmi rendszer és megsemmisíti az észak-koreai rakétát. A nyomaték kedvéért Noda kormányfő meglátogatta az egyik Patriot egységet és arra szólította fel a katonákat, hogy szükség esetén nyugodtan, de határozottan cselekedjenek. Észak-Korea a december 10. és 22. közötti időszakot jelölte meg a teszt végrehajtására. A bennfentesek szerint december 17. a legvalószínűbb időpont, mert ez a nap Kim Dzsong Il halálának első évfordulója. (RFI)
Japán teljes harckészültségbe helyezte rakétavédelmi rendszerét
Észak-Korea, Japán – „Ha japán területet veszélyeztet, habozás nélkül meg kell semmisíteni az észak-koreai rakétát” – utasította a légvédelmet Noda kormányfő.
(Visited 1 times, 1 visits today)