Sportot űztek a korrupcióból az Indiai Olimpiai Bizottságban

 

India, Új-Delhi, Lausanne  –   A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kizárta soraiból az indiai testületet.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem ismeri el legitim testületnek az Indiai Olimpiai Bizottságot, mert az két olyan tag beválasztására készült, akik ellen korrupció miatt eljárás folyik. A két sportvezető a 2010-es Brit Nemzetközösségi Játékok kapcsán keveredett több mint alapos gyanúba. A nagy sportrendezvényt még indiai mércével is óriási pénzek elsikkasztása árnyékolta be. Azóta is a klasszikus indiai korrupciós technika egyik iskolapéldájaként emlegetik a rosszemlékű nemzetközösségi játékokat. A NOB most közölte:  az indiai sportvezetői testület tisztújítása az első pillanattól manipulált volt és olyan személyek készültek a vezetői tisztségek betöltésére, akik erre méltatlanok. Ezért az indiai bizottságot a NOB kizárta. Ez azt jelenti, hogy India nem vehet részt a következő olimpiai játékokon, ha addig nem változik meg a helyzet gyökeresen. Az indai sportolók nem az indiai lobogó, hanem a nemzetközi olimpiai zászló alatt versenyezhetnének csak egyéni indulóként és nem hazájuk képviseletében. Az indiai sajtó, amely általában vissza szokta utasítani az Indiát ért külföldi kritikákat, most kifejezetten kedvezően fogadta a NOB döntést. A kommentárok legtöbbje szerint a NOB megtette azt, amire az indiai testületek képtelenek. Határozottan lépett fel és nem fogadta el a korrupciót elnéző, sőt szinte természetesnek tekintő indiai gyakorlatot. Indiában az országos és a helyi választásokon rengeteg olyan politikus indul és gyakran nyer is, akik ellen hivatalos eljárás folyik korrupciós ügyekben. Sőt nemrég egy olyan politikus kapott miniszteri tárcát a központi kormányban, aki ellen a saját szövetségi államában, ahol helyi vezetőként megbukott, rendőrségi vizsgálat folyik, természetesen korrupció alapos gyanúja miatt. (BBC)  

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez