Hősként fogadták tegnap otthon az algériai válogatottat. Mert jóllehet Németország hosszabbítással 2:1-re nyert, és ezzel elütötte az észak-afrikai országot a legjobb 8 közé jutástól, sokakat nagyon is lenyűgözött az algériaiak játéka. A válogatott történetében először élte túl a csoportkört, és került be a legjobb 16-ba. Ettől a teljesítménytől egyébként 32 évvel ezelőtt Spanyolországban egy német-osztrák alku, “Gijón szégyene” ütötte el. Az után, hogy akkor sikerült – az első afrikai csapatként – megvernie az NSZK-t.
A “sivatagi rókákat” tegnap délután Abdelmalek Sellal kormányfő üdvözölte. A bosnyák szövetségi kapitányt, Vahid Halilhodzic-ot is magához ölelte. Az algériai közösségi oldalakon rengetegen követelik, hogy maradjon a kapitány, aki a hírek szerint távozni készül. “Allahu akbar, Halilhodzic” – kiabálták a FIFA honlapja szerint a szurkolók a reptéren, és később is sok ezren az algíri utcákon, ahol a konvoj haladt.
A focisták zöld-fehér buszon utaztak a reptérről a városba: erre pirossal mindegyikük nevét felfestették. Az algériai zászlóban is ez a három szín szerepel.
Az algériai állami televízió külön műsort szentelt a válogatottnak, “Köszönjük, hősök” címmel. Közben arról érkezett hír, hogy az algériai válogatott a vébé-szereplésért kapott pénzt Gáza lakóinak ajánlotta fel. A Sporting Lisbonban játszó csatár, Iszlam Szlimani azt mondta a londoni Daily Mail-nek: a gázaiaknak nagyobb szükségük van a pénzre, mint nekik.
{youtube}5jS4xMfzNUE{/youtube}