Új párttitkár a legnépesebb kínai település élén

Kína, Peking, Chongqing   –    Chongqing frissen kinevezett új ura korábban agrárminiszter is volt.

Chongqing egykori, „karizmatikus” vezetője, Bo Xilai márciusban bukott meg, akkor Zhang Dejiang vette át tőle az ottani pártfőnöki tisztet. De a pártkongresszust követően Zhang előrelépett és legfelső vezető testület, a héttagú „szuper politbüro”, vagyis a PB állandó bizottságának a tagja lett. Helyére nevezték ki most a 49 éves Sun Zhengcait. Aki szintén nem akárki, mert bekerült a 25 tagú politikai bizottságba. Korábban Jilin tartományban volt pártvezető és három éven át tagja volt a kormánynak agrárminiszterként. Bi Xilait egyébként bíróság elé állítják majd, a per időpontja még nem ismert. Xi Jinpig az új főtitkár első beszédében a korrupció elleni harc fontosságáról beszélt. Bo Xilai ellen az egyik fő vádpont éppen ez lesz. Utódát nyilván nagyon szemmel tartják majd Pekingből, tehát a legkisebb szabálytalanságot vagy melléfogást sem engedheti meg majd magának. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez