„Halál a hindukra!” Ilyen és ehhez hasonló jelszavakkal fogadta egy nem túl nagy, de annál félelmetesebb tüntető csoport a hindu templomba istentiszteletre igyekvőket. A színhely Karacsi, Pakisztán legnagyobb városa, ahol még viszonylag sok hindu él. Az egyik városi vezető elmondta az AP hírügynökség tudósítójának, hogy a muzulmán szélsőségesek, akik a hindukat inzultálják, valójában nem helybéliek. Hanem pastuk, akik az ország észak-nyugati részéről költöztek a déli kikötővárosba. Összességében azonban egyre több inzultus éri a hindu kisebbséget, amelynek létszámára csak becslések vannak. 3 és 7 millió közöttire teszik a lélekszámukat a190 milliós, és óriási többségében muzulmán Pakisztánban, ahol 15 éve volt utoljára többé-kevésbé hiteles népszámlálás. A ma itt élő hinduk azok leszármazottai, akik Brit-India felosztásakor maradtak ott, ahol éppen akkor éltek. De a hinduk túlnyomó többsége átvándorolt Indiába, a muzulmánoké pedig fordítva, onnan Pakisztánba. Mindez nem békés lakosságcsere volt, hanem szörnyű vérengzések, pogromok közepette zajlott. Most szerencsére szélsőséges erőszak kevésbé fordul elő, de a hinduk nem gyakorolhatják szabadon vallásukat, szokásaikat. Ezért most is zajlik az elvándorlás. Leginkább úgy, hogy zarándok vízumot kérnek Indiába. Ezt akkor adják meg a pakisztáni hatóságok, ha a zarándokok megígérik, hogy visszatérnek. Ezt megtette a legutóbbi háromszáz fős csoport is, de végül alig tucatnyian tértek vissza, a többiek menedékjogot kértek és kaptak Indiában. (AP)
Veszélyben érzik magukat a Pakisztánban élő hinduk
Pakisztán, Karacsi – Karacsiban egyre gyakoribbak a támadások a hindu templomok ellen.
(Visited 1 times, 1 visits today)