Csinghaj tartományban Tongzsen városban többezer ember tüntetett. Válaszul a kínai fegyveres rendőrség páncélautókat küldött a városba …
A hat tibeti élő fáklya közül nem mindegyik halt meg, mert a kínai rendőrök poroltóval eloltották a lángokat. 2011 óta tiltakoznak a tibetiek önégetéssel a kínai elnyomás ellen. Azóta kb.70 élő fáklya halt bele a tiltakozó akcióba. A dalai láma hősies, ám fölösleges tettnek nevezte a tiltakozásnak ezt a formáját. A tibetiek vallási vezetője szerint ily módon nem lehet engedményekre kényszeríteni a pekingi vezetést. A tibetiek vallási vezetője a párbeszéd híve Pekinggel, ám ezt a Kínai Kommunista Párt egyértelműen elutasítja. A Kínát kormányzó párt a tibetiek minden akcióját ” szeparatizmusnak” bélyegzi, attól tart, hogy Tibetet el akarják szakítani Kínától. Ennek megakadályozására tömegesen telepítik be a kínaiakat Tibet területére, hogy ezzel is megakadályozzák Tibet esetleges elszakadását Kínától.
48 óra alatt-hat tibeti élő fáklya – rendkívüli biztonsági intézkedések a tibeti területeken
Kína, Peking – A Kínai Kommunista Párt kongresszusának nyitányára időzítve változtatta magát élő fáklyává hat tibeti tiltakozó, aki a kínai elnyomás ellen próbál meg ily módon fellépni és főként felhívni a világ figyelmét a Kínában élő tibetiek problémáira. Az önégetésre nem a Tibeti Autonóm Területen került sor, hanem azokon a környező területeken, ahol sok tibeti él.
(Visited 1 times, 1 visits today)