Mostantól pedig egy teljesen egyedülálló vállalkozásnak is otthont ad. Phenjan és Szöul között ugyanis katonai pengeváltások, erőfitogtatások helyett üzleti kapcsolat bontakozik ki ezen a területen. A megállapodás értelmében a Koreai – félsziget északi állama biztosítja az olcsó munkaerőt, míg déli szomszédja az odahaza bőségesen rendelkezésre álló tőkével járul hozzá az együttműködés sikeréhez. A gyárban dolgozó észak-koreaiak futballcipőket készítenek a dél-koreai sportolók számára. A munkások nagyon elégedettek, hiszen az átlagos észak-koreai bérek sokszorosát megkeresik ezzel a nem túl bonyolult feladattal. A havi fizetés nagyjából 200 dollár, amit az észak-koreai csapatvezető ad az itt dolgozóknak, akik ezt az összeget nagyrészt a megélhetésükre fordítják. A Phenjanból kiszivárgó információ szerint az észak-koreai lakosok közül csupán néhány tízezerre tehető azok száma, akik olyan szerencsések, hogy külföldön vállalhatnak munkát. Ők is csak azért részesülhettek ebben a kegyben, mert az általuk megkeresett keményvalutára az országnak égetően nagy szüksége van. Észak-Koreát idén hatalmas károkat okozó természeti csapások sújtották, és a kommunista rezsim továbbra is előnyben részesíti a korábbi vezetéstől megörökölt, a „hadsereg az első” politikát. Ennek jegyében a vezetés rengeteget költ hadiipari fejlesztésekre. Az érem sötétebbik oldala viszont, hogy a külföldön dolgozó észak-koreai munkások családtagjait odahaza túszokként tartják fogva, biztosítékként, nehogy a munkások megérezve a jobb, szabadabb életet, a boldogulásukat a gazdagabb szomszédos országokban keressék.
Rés a pajzson-északi futballcipők dél-koreai sportolóknak
Észak és Dél-Korea – Szenzációként robbant a hír a napokban, hogy az egymással több, mint 50 éve hadiállapotban álló Észak-és Dél-Korea közös vállalkozásba fogott. A helyszín Dandong, a kínai-észak-koreai határon fekvő városka, amely már hosszú ideje szolgál a két kommunista állam közötti kereskedelmi kapuként. Pallos Judit írása.
(Visited 1 times, 1 visits today)