A központi hatalomhoz közeli politikai erők nyerték a hongkongi választásokat

Kína, Hongkong   –    A nyugati típusú demokráciát preferáló ellenzék  27-et szerzett meg a hetven törvényhozási helyből.

 Ez egyébként pont annyi, amennyi a vétójog gyakorlásához elég, fontos döntések esetén. A 35 közvetlenül választott képviselői helyből 18-at szereztek meg a demokratikus erők. De a helyek többségéről bonyolultabb választási szisztémával született döntés és a választás összességében így a Pekinghez közeli erők győzelmével végződött. A demokraták vezetője vállalta a felelősséget a kudarcért és azonnal lemondott. A részvétel 53 százalékos volt, ami Hongkongban jelentősnek mondható. A voksolás előtti hetekben hatalmas tüntetéseken tiltakozott több tízezer hongkongi a hazafias nevelés kötelező iskolai tantárgyként való bevezetése ellen. A kormány végül az utolsó pillanatban visszavonta ezt a javaslatot. A választási eredmény végül is nem tükrözte azt az erőt, amit a demokratikus ellenzék mutatott a hazafias nevelésről zajló vitában. A hétmilliónyi hongkongi többsége vélhetően a nyugalom fenntartásában reménykedve inkább az anyaországhoz közelálló politikai erőknek szavazott bizalmat.(RFI)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez