Hatalmi visszaéléssel és korrupcióval vádolják Csungking egykori főrendőrét

Kína, Peking –  Vang Li csün /Wang Lijun/ februárban az amerikai konzulátusra menekült és ezzel megkezdődött a Kínai Kommunista Párt legnagyobb botránya, pontosan a pártkongresszus előtt. Csungking egykori főrendőrét most azzal vádolják, hogy visszaélt a hatalmával és korrupt volt.

Hazaárulás nem szerepel a vádak között, pedig ha egy magas rangú kínai funkcionárius az amerikai konzulátusra menekül, akkor általában ez a szokásos eljárás …
  De ebben az ügyben semmi sem a szokásos mederben zajlik- a Kínai Kommunista Párt legnagyobb bánatára. Csungkingban ugyanis arra derült fény, hogy a város első emberének neje megmérgezte azt a brit üzletembert, aki a pár külföldi pénzügyeit intézte. Az asszonyt feltételesen halálra ítélték. Férje, Po Hszi laj házi őrizetben van, a kommunista párt vezető testületeiből már kizárták.
  Mit tett a most bíróság elé kerülő főrendőr? Mindenekelőtt múlt novemberben eltussolta a gyilkosságot. De azután célzott rá januárban, hogy nem felejtette el az esetet. Ezt nem kellett volna tennie! Azonnal kirúgták és életveszélyesen megfenyegette őt a főnöke, Po Hszi laj. Ezután menekült Vang, a kirúgott főrendőr  az amerikai konzulátusra, ahol kitálalt. Onnan “önként” távozott és minden bizonnyal vádalkut kötött a kínai hatóságokkal. Ha mindent elmond a kínos ügyről, akkor nem ítélik halálra hazaárulásért. Vang mindent el is mondott: Po Hszi laj meg is bukott, pedig nemrég még a csúcsra tört Pekingben. A hírek szerint Po Hszi laj is bíróság elé kerül és a Politikai Bizottság egykori tagja, a kínai politika hullócsillaga a börtönben elmélkedhet majd a szerencse forgandóságáról…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez