Fanatikus imám hamisított bizonyítékot az „istenkáromló” fogyatékos kislány ellen!

Pakisztán, Iszlámábád –  A rendőrség azután fogta el a vallási vezetőt, miután a helyettese és két másik hithű muzulmán eskü alatt vallotta, hogy az imám meghamisította a legfőbb bizonyítékot. A gyengeelméjű kislány ugyanis több lapot is meggyújtott, de ezek között nem volt ott a Korán! Annak arab nyelvű lapjait az imám csapta hozzá az elégett papírokhoz!

  Eredetileg az imám azt állította és azzal tüzelte fel a híveit, hogy a keresztény kislány a gyerekeknek kiadott urdu nyelvű Koránt gyújtotta meg, így elkövette az istenkáromlás bűnét. Ám arabul a kislány nyilván nem tudott, de az imám gyorsan egy nála levő arab nyelvű Koránból tépett ki pár lapot, hogy megalapozza a vádat.
  A keresztény kislány azóta börtönben van, elvileg életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhetik. Hétfőn dönt a bíróság arról, hogy a keresztény lány valójában hány éves. A keresztlevele szerint 11 éves, és ezt Pakisztánban általában hivatalos dokumentumnak fogadják el. De ebben az esetben az imám ügyvédje szakértői bizottságot kért, és az megállapította, hogy a lány 14 éves. Ennek azért van jelentősége, mert ha elmúlt 14 éves, akkor a fiatalkorúak bírósága elé kerül. Ha viszont nem éri el ezt a korhatárt, akkor a gyerekekkel foglalkozó bíróság dönt a sorsáról, és az általában jóval enyhébb ítéletet szokott hozni, mint a fiatalkorúak  bírósága.
  Az ügy miatti feszültség nem csökken Pakisztánban. Az imám ügyvédje kijelentette, hogy a keresztény lány mindenképp bűnös, ha a bíróság nem ítéli el, akkor Allah majd talál egy személyt, aki végez majd vele. A védőügyvéd viszont azt közölte, hogy semmisségi panasszal él, hiszen a keresztény lány nem követett el bűntényt, mert a bizonyítékokat meghamisították az istenkáromlási ügyben, amely feszültségben tartja a 180 milliós, muzulmán többségű országot, Pakisztánt.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez