A detonáció színhelye egy autójavító műhely volt, amely az egyik forgalmas peshawari piac közvetlen közelében található. Egy kisteherautó robbant fel, amelyben nagy erejű pokolgép volt. A helyi rendőrség illetékese azt mondta, három verzió is lehetséges. A detonáció akkor történt, amikor épp a teherautóra akarták erősíteni a robbanó szerkezetet. De az is lehet, hogy a bomba már a helyén volt és véletlenül robbant, miközben egy ártatlannak látszó műszaki hibát igyekeztek kijavítani. Végül az sem kizárt, hogy az elkövetők épp ott és akkor akartak robbantani. A detonáció következtében 11 személy azonnal meghalt, 16-an megsebesültek, közülük öten válságos állapotban vannak. A halottak között legalább egy gyerek is van – mondta el egy szemtanú az AFP hírügynökségnek. Egyelőre senki nem vállalta a merényletet, de az északnyugat-pakisztáni nagyvárosban elkövetett robbantások legtöbbje mögött általában a tálibok állnak. (AFP, BBC)