Oszama Bin Laden nem védekezett, az amerikai kommandósok egyszerűen szitává lőtték!

Afganisztán, Egyesült Államok – Ezt írja könyvében az egyik kommandós. Matt Bissonette a második volt a lépcsőn, amikor Oszama Bin Laden kidugta a fejét a hálószoba ajtaján. Az első kommandós két golyót eresztett az al Kaida vezér fejébe, hősünk pedig belelőtte az egész tárat a testébe.

  „Nem könnyű nap” címmel írta meg az emlékiratait a 36 éves kommandós, aki időközben leszerelt. Kiváló katona volt: ötször tüntették ki a Bronzcsillaggal és megkapta a Bíbor Szívet is. A Purple Heart kitüntetés a legtöbb, amit egy katona elérhet az Egyesült Államok hadseregében. Ezt azért kapta a kommandós, mert tavaly május elsején részt vett Oszama Bin Laden kivégzésében Pakisztánban, Abottabadban.
  A kommandós ugyan álnéven írta művét, de a Fox televízió gyorsan kiderítette a személyazonosságát. A Pentagon nem is cáfolta ezt. Viszont a szóvivő azt mondta, hogy a leszerelt háborús hős hadbíróság elé kerülhet, mert nem kért engedélyt a könyv kiadására és nem mutatta meg a kéziratot a katonai cenzoroknak.
  Washington hivatalos verziója eddig Oszama Bin Laden halálával kapcsolatban az volt, hogy Obama elnök kiadta a parancsot: élve vagy halva, de kapják el az al Kaida vezetőjét Pakisztánban. A rajtaütés során Oszama Bin Laden a fegyvere után nyúlt, és ezért lőtték le a kommandósok. Ez a verzió nyilván azért kellett, hogy ki ne derüljön: Washingtonban eleve azzal számoltak, hogy Oszama Bin Laden meghal. Egy kínos per ugyanis sok olyan titkot a napvilágra hozhatott volna, melyekhez az Egyesült Államok ugyancsak ragaszkodott. Ráadásul a muzulmán világban mártír glória övezte volna az al Kaida vezér fejét, ezt pedig végképp szerették volna elkerülni Washingtonban. Végül az egész nem jön rosszul Obama elnök választási kampányának, hiszen kiderült: a gyakran puhasággal vádolt amerikai elnök tud katonásan dönteni , ha az Egyesült Államok érdekeiről van szó.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez