Alig néhány hónapja van hatalmon Uttar Pradesh szövetségi államban a Samajwadi párt, amely a helyi választáson legyőzte sokáig kormányzó riválisát. És a kampány fő ígérete az volt, hogy „véget vetünk a korrupciónak”. Az új kormány munkaügyi tárcavezetője azonban különbséget tud tenni a kampány és a hétköznapi politika között. A minap egy zártkörű tanácskozáson ezt mondta a munkaügyi minisztérium hivatalnokainak:” Ha keményen dolgoztok és munkátoknak eredménye is van, egy kicsit ti is lophattok. Persze azért vigyázzatok, nehogy kifosszátok az államkincstárt!” A miniszter döbbenetére ez az őszinte instrukció este több tv hiradóban hallható, látható volt. Ezután jött a szokásos szöveg a sajtó „munipulációjáról” majd annak hangoztatása, hogyha valaki, hát ő, a korrupció és a közpénzek lenyúlásának esküdt ellensége. Mindez persze nem lepte meg az indiai publikumot. A világ második legnépesebb országában már évek óta a korrupcióról szól a belpolitika, egymás után buknak meg politikai hatalmasságok is. Akik nem „kicsit loptak”, hanem olykor milliárdokat. A nemzetközi összehasonlító felmérések szerint a korrupció már olyan méreteket öltött Indiában, hogy a gazdasági növekedést leginkább veszélyeztető tényezők közé tartozik. (BBC)
Ha jól dolgoztok, kicsit lophattok is – mondta beosztottjainak a legnépesebb indiai szövetségi állam munkügyi minisztere
India, Új-Delhi – A szókimondó politikust egy „kandi kamera” buktatta le, mert az útmutatást nem a nagyközönségnek, hanem bizalmi embereinek szánta.
(Visited 1 times, 1 visits today)