Pedig nagyon mélyről kellett szinte mindent újrakezdeni. A japán autógyártók közül talán a Hondát érintette a legsúlyosabban a tavalyi földrengés és a cunami. Aztán pedig a thaiföldi árvíz, mert a Hondának ott is vannak összeszerelő üzemei. De a helyreállítás rohamtempóban zajlott és máris látszanak az eredmények. És ezek kiemelkedőek. Japánban és az Egyesült Államokban egy éven belül a Honda megduplázta az eladott kocsik számát és bíztató a motorkerékpárok iránti kereslet alakulása is. Persze stabil értékekről van szó. Épp a napokban látott napvilágot egy tekintélyes brit autós szaklap felmérése. Eszerint a világ legmegbízhatóbb személykocsija a Honda. Vagyis aki ilyen márkájú autóban ül, annak van a legkisebb esélye arra, hogy műszaki hiba miatt az autómentőt hívja. Az abszolút számokat tekintve egyébként a Honda a harmadik legnagyobb japán autógyártó cég. (BBC)
Nemcsak száguld, hanem már szinte szárnyal a Honda, már ami a profitot illeti
Japán, Tokió – A japán cég április elejétől június végéig 1,7 milliárd dolláros tiszta bevételt produkált, ez a tavalyi hasonló időszak négyszerese.
(Visited 1 times, 1 visits today)