A politika „családi vállalkozás” Pakisztánban

Pakisztán, Iszlamabad – A parlamenti mandátumától is megfosztott volt kormányfő fiát választották apja helyére képviselővé az időközi voksoláson.

Juszuf Raza Gilanit a legfelsőbb bíróság mozdította el a kormányfői funkcióból és emiatt kellett lemondania a parlamenti tagságról is. A főbírák szerint Jusuf Raza Gilani kötelezettségszegést követett el azzal, hogy nem volt hajlandó korrupció gyanúja miatt vizsgálatot indítani Zardari államfő ellen. Megüresedett parlamenti helyéről most időközi választáson döntöttek. A voksolást az exkormányfő fia magabiztosan nyerte meg az ellenzéki pártszövetség jelöltjével szemben. Abdul Qadir Gilani az eredményhirdetés után azt mondta, hogy a „nép bírósága nyilvánított véleményt, és ez az ítélet sokkal hitelesebb, mint amit a legfelsőbb bíróság hozott”. A győzelemhez személyesen gratulált maga Zardari államfő is és ő is hasonló szellemű nyilatkozatban vetette össze a választási eredményt a legfelsőbb bíróság döntésével. Pakisztánban jelenleg a néhai Benazir Bhutto vezette Néppárt kormányoz és az államfő is örökölte a népszerűséget és a hatalmat, hiszen Asif Ali Zardari Benazir Bhutto özvegye. Kérdés persze, hogy a romló gazdasági körülmények között elég lesz-e néhány politikus családi alapon öröklött népszerűsége a hatalom megőrzéséhez. Pakisztánban a jövő év első felében lesznek a parlamenti választások. (AFP)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez