Júniusban 6,9 százalékkal csökkent, éves bázison a direkt külföldi tőkebefektetések összege Kínában. Az év hatodik hónapjában „csak” 12 milliárd dollárt ért el a külföldi beruházások értéke Kínában. Közben kiderült, hogy a növekedés már nyolc százalék alatti. Ez bizonytalanságot kelt, miközben még várja mindenki az élénkítést elősegítő kormányzati lépéseket, mondják a szakértők. Akik emlékeztetnek a kínai munkabérek növekedésére és a szigorúbb ingatlanpolitikára is, ezek is hozzájárulnak a befektetői kedv lanyhulásához. Ez már az egész idei első félévben érezhető volt, a csökkenés 3 százalékos a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ez is jele a világgazdaság általános lassulásának, amelyhez az eurózóna válsága is hozzájárul – mutatott rá a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője. De talán épp az eurózóna krízise miatt egyedül az európai befektetések értéke nőtt Kínában az idei év első felében, 1,6 százalékkal. Igaz az amerikai és az ázsiai országokból érkező tőke mennyisége ennél jóval nagyobb ütemben csökkent az év első hat hónapjában. (BBC)