Az USA támogatást ígért a Fülöp-szigeteknek a Kínával zajló területi vitában

Fülöp-szigetek, Manila – Ugyanakkor a csendes-óceáni amerikai flotta parancsnoka mindenkit óvott a „számítási” hibáktól.

 

 

Vagyis Samuel Locklear admirális egyrészt megerősítette azt, amit az Egyesült Államok szerződésben is vállalt: segítséget nyújt a Fülöp-szigeteknek a korszerű és hiteles védelmi erő létrehozásához. Ugyanakkor manilai megbeszélésük során óvta is Benigno Aquino elnököt a túlzott harciasságtól. Jelenleg ugyanis Kína és a Fülöp-szigetek között zajlik a leghevesebben a területi vita. A lakatlan Scarborough zátonyoknál hetekig néztek farkasszemet kínai és Fülöp-szigeteki hadihajók, de szerencsére egyetlen lövés sem dördült. A diplomáciai jegyzékváltások hangneme viszont egyre élesebb. Aztán a dél-kelet-ázsiai országokat tömörítő szervezet, az ASEAN múlt heti ülésén kiderült, hogy a szövetség nem egységes. Pedig még három másik tagállam is területi vitában áll Kínával. A jelenlegi elnök Kambodzsa azonban, nem akar „ujjat húzni” Pekinggel, ezért még egy bágyadt közös közlemény sem született a tanácskozás nyomán. Vagyis a területi vitákban minden ország egyedül áll szemben Kínával… hacsak nem kap amerikai támogatást. A Fülöp-szigetek és az Egyesült Államok között védelmi együttműködési szerződés van érvényben és a csendes óceáni flotta parancsnoka most megerősítette: Amerika tartja magát kötelezettségeihez, de persze azt is egyértelművé tette, hogy a sziget vitákat Washington szerint is diplomáciai, politikai úton kell rendezni. (AFP)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez