Kínában 8% alá csökkent a gazdasági növekedés üteme

Kína, Peking – Ezt jelentette be a statisztikai hivatal szóvivője Pekingben. A 7,6 százalékos növekedés a második negyedévében mindenütt másutt jó eredménynek számítana, de Kínában ilyen lassú növekedést csak a 2008-2209-ces nemzetközi pénzügyi válság idején tapasztaltak.

A szóvivő Pekingben utalt arra, hogy a kormány számított erre, és márciusban ezért módosította az idei növekedés mutatóját lefelé, 7,5 %-ra. Az Új Kína hírügynökségnek nyilatkozó szakértő azzal magyarázta a lassulást, hogy csökkentek a beruházások, gyengült a külföldi kereslet. A belföldi viszont nőtt, több mint 10 %-kal. Előnyösnek mondta a szakértő azt is, hogy az infláció 2,2 %-os mélypontra jutott júniusban. Emiatt a kínai központi bank november óta immár harmadszor csökkenteni tudta a kamatlábat.

 

Nem kell misztifikálni a 8%-os növekedést – mondta a statisztikai hivatal szóvivője, hiszen a világban mindenütt lassulás van, és ez alól Kína sem vonhatja ki magát. Nyugati szakértők egy része úgy véli, hogy a lassulás mértéke nagyobb, mint amit a statisztikai hivatal bevall. A számokat szerintük azért kozmetikázzák, mert a döntő fontosságú őszi pártkongresszus előtt nem akarnak kétségeket ébreszteni a kínai gazdasági modellel szemben, amely igen sikeresnek mutatkozott az elmúlt harminc évben.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez