Egyiptomi klubbal tárgyal Ronaldinho

A brazil csatár Kairó két topklubjának egyikéhez, a Zamalekhez szerződne. Amely imázsépítést remél a világ egyik legjobban fizetett focistájától. És reméli, hogy reklámozóktól képes lesz összekalapozni a vásárláshoz szükséges összeget.

8 millió euró. Ennyit kell a Zamaleknek kipengetnie ahhoz, hogy magáénak tudhassa Ronaldinhót. Ebből 6 milliót a játékos kapna, kettőt pedig mostani klubja, a brazil Atletico Mineiro. Erről a Zamalek tulajdonosa, Mortada Manszur számolt be az al Arabiyának. Azt mondta: reméli, hogy sikerül a pénzt megszereznie olyan cégektől, amelyek reklámlehetőséget látnak a dologban.

“Ha sikerülne megszereznünk Ronaldinhót, akkor a világ Egyiptomra figyelne” – mondja Manszur, és példaként Katart hozza fel, amely azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy világklasszisokat toborzott a klubjaiba.

A 34 éves Ronaldinho több tekintélyes klubban játszott már, így az FC Barcelonában, a Paris Saint Germain-ben vagy a Milan AC-ben. A csatár kora nem izgatja a Zamalek tulajdonosát. Azt mondja, Hadari (a híres egyiptomi focista) 42 éves volt, amikor visszavonult, és szerinte a kor semmilyen hatással sincs Ronaldinho teljesítményére. A FIFA adatai szerint a focisták átlagban 35 évesen hagynak fel a játékkal.

Ronaldinho olyan cégeknek a reklámarca volt, mint a Nike, a Danone, a Pepsi vagy éppen annak ellenlábasa, a Coca Cola. 2006-ban, amikor segített megnyerni a Barcelonának a Bajnokok Ligáját, aranylabdával tüntette ki a FIFA. Vagyis ő volt az év játékosa.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez