Három brit katonát lőtt le egy afgán rendőregyenruhát viselő férfi

Afganisztán, Helmand tartomány – Ebben az évben már 30 nyugati katona halt meg hasonló körülmények között.

 

 

A dél-afganisztáni Helmand tartomány egyik közúti ellenőrző pontjáról távozott három brit katona, amikor egy rendőregyenruhás afgán férfi tüzet nyitott rájuk. Mindhárman meghaltak, a választűzben a támadó megsebesült és később el is fogták. Ebben az évbe jelentősen nőtt az afgán katonák vagy rendőrök által elkövetett támadások száma. Ezekről soha nem derült ki egyértelműen, hogy hirtelen felindulásból követték el, vagy beépített tálib ügynökök előre kitervelt akciói voltak. A vizsgálat most is folyik. A három brit katona egyébként kiképzőként tevékenykedett Helmand tartományban. 2001 óta eddig összesen 422 brit katona vesztette életét Afganisztánban.(BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez