Elfogták az Al Kaida egy francia tagját Pakisztánban

Pakisztán, Iszlamabad – Az AFP gyorshíre szerint az iráni határ közelében tartóztatták le a helyi hatóságok Naamen Meziche-t. Az Al Kaida francia tagja állítólag közeli harcostársa volt Junisz Al Mauritaninak. Ő az Al Kaida egyik legfontosabb vezetője volt Pakisztánban, de tavaly elfogták.
Az Al Kaida kiképzőtáborokat tart fenn Afganisztánban és Pakisztánban európai “harcosok” számára. Ilyen táborban kapott fegyveres kiképzést Mohamed Merah is, aki tavasszal hét embert meggyilkolt Dél-Franciaországban. A terrorista az Al Kaidára hivatkozva végzett francia katonákkal, illetve egy zsidó iskola tanáraival és azok gyerekeivel. A francia rendőrség állította: nem volt tudomása arról, hogy Merah az Al Kaida kiképzőtáborában járt Pakisztánban.
Algériában viszont közzétettek egy videofelvételt, amelyen Merah azt állítja, hogy manipulálták. Legjobb barátja, akiről ő azt hitte, hogy az Al Kaida helyi összekötője, a francia titkosszolgálat kapitánya volt.
Amerikai értesülés szerint az Al Kaida vezérkara nemrég úgy döntött, hogy európai tagjait Pakisztánból és Afganisztánból visszaküldi Európába, mert ott “nagyobb hasznára lehetnek az ügynek “.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez