4.8 erősségű földrengés Észak-Kelet Kínában-politikai rengések előfutára?

Kína, Peking –  Pekingben és Tiencsinben is érezni lehetett a földmozgást hétfő délelőtt – jelentette az Új Kína hírügynökség, amely áldozatokról egyelőre nem számolt be. A földrengés központja a két nagyváros között volt Hopej tartományban.

 

 

Kínában – Japánnal ellentétben – az építkezések során nem számolnak a földrengéssel, ezért jóval nagyobb a kockázat. Tangsan városában  1976-ban többszázezer áldozata volt a nagy földrengésnek, mert az épületek többsége összedőlt. A hatóságok erről csak évekkel később számoltak be. A halálos áldozatok száma még ma sem tisztázott: 250 ezer az alsó határ és 660 ezer a felső!
A mostani földrengés epicentruma közel volt Tangsan városához. A földrengés különben Kínában – a hagyományos gondolkodás szerint- nagy változásokat hoz a politikai életben is.1976-ban meghalt Mao elnök és Csou En- laj miniszterelnök, majd letartóztatták a négyek bandáját, köztük Mao elnök özvegyét, Csiang Csinget.
Most ősszel fontos kongresszust tart a Kínai Kommunista Párt. Az egész vezetés megújul. A túl ambiciózus Po Hszi- laj, Csungking város egykori első embere szeretett volna bekerülni a legfelső vezetésbe, de most örül, ha elkerüli a börtönt …
Az első nagy tangsani földrengés után Kína- hála Teng Hsziao ping reformjainak- a felismerhetetlenségig megváltozott. Kérdés, hogy a második, kis tangsani földrengés hoz-e valamilyen változást Kína politikai életében?…

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez