Indiában vádat emeltek az olasz katonák ellen, akik kalóznak néztek helyi halászokat

India, Kerala állam – A februári incidensben két indiai halász meghalt, az eset körülményei a mai napig tisztázatlanok.

 

 

Az olaszok állítása szerint egy kis hajó veszélyesen megközelített egy olasz kőolaj szállító tankert, amelyről figyelmeztető lövéseket adtak le. De a kisméretű vízi jármű ennek ellenére közeledett. Az olasz őrszemélyzet úgy vélte, szomáliai kalózokról van szó, akik nagyon aktívak az Indiai-óceánon, és tüzeltek. Később kiderült, hogy egy fegyvertelen indiai halászhajóra lőttek, két halász meghalt. A tüzelő olasz katonákat letartóztatták és most Kerala állam hivatalosan vádat emelt ellenük emberölés miatt. Az olaszok azt mondják, hogy az ügyben csakis olasz bíróság lehet illetékes, mert az incidens nemzetközi vizeken történt és az olasz hajó fedélzete olasz felségterület. Ezt az álláspontot az indiai központi kormány is elfogadta, de a helyi, keralai hatóságok nem, szerintük a lövöldözés indiai vizeken zajlott, és a döntő szó az övéké. Tehát a büntetőperre annak ellenére sor kerül, hogy közben az olasz állam kártérítést fizetett a lelőtt halászok családtagjainak, akik ennek fejében lemondtak a polgári peres eljárásról. Az ügyből komoly diplomáciai konfliktus alakult ki, a vádemelés hírére Olaszország hazarendelte új-delhi nagykövetét.(BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez