Ausztrália, katonái kivonása után, pénzügyi támogatást nyújt az afgán kormánynak

Ausztrália, Canberra, Kabul – A jelenleg Dél-Afganisztánban állomásozó ausztrál csapatok hazatelepítését már idén elkezdik és 2013 végére gyakorlatilag befejezik.

 

Julia Gillard miniszterelnök-asszony ezt a döntést egyértelműen a 2013-ban esedékes választásokra való felkészülés jegyében hozta. Az USA és a NATO legtöbb országa 2014 végére vonul ki Afganisztánból. Az 1550 fős ausztrál kontingens egyébként a legnagyobb a nem NATO tagországok között, ráadásul az „ötödik kontinens” katonái a nagyon is kritikus, déli Uruzgan tartományban teljesítenek szolgálatot. Julia Gillard bejelentette, hogy a csapatok kivonása után Ausztrália évente, három éven át, 100 millió dolláros támogatást nyújt az afgán kormánynak. A dolgok jelenlegi állása szerint a kabuli vezetés évente összesen négymilliárd dollárt kap a nyugati országoktól a katonai kivonulás után, ennek az összegnek kb. a felét az USA biztosítja. Julia Gillard nem zárta ki, hogy szó lehet egy kis létszámú, különleges, terrorista ellenes ausztrál egység afganisztáni állomásoztatásáról is 2014 után, mert, mint mondta, nem engedhetjük meg, hogy Afganisztán újra a nemzetközi terrorizmus központjává váljon. (BBC)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez