Az Országházban Orbán Viktor és a kétnapos hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Li Ko-csiang jelenlétében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és a Kínai Fejlesztési Bank alelnöke írta alá a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kínai Fejlesztési Bank közötti együttműködési megállapodást a bank által biztosított egy milliárd euró értékű fejlesztési hitelkeret tervezett felhasználásáról. Emellett a magyar és a kínai fejlesztési bank is megállapodást kötött a fejlesztési hitelkeret felhasználásának keretfeltételeiről.
Matolcsy György és a Huawei alelnöke aláírta a távközlési hálózati berendezéseket gyártó kínai cég Magyarországon megvalósítandó európai logisztikai központjának létrehozásáról szóló megállapodást is. Mintegy 10 millió euró értékű együttműködési megállapodást kötött a Nemzetgazdasági Minisztérium a ZTE vállalattal a kínai telekommunikációs cég által Magyarországon létrehozandó európai, regionális hálózatkezelő központ beruházásáról.
A MÁV és a kínai vasúttársaság szintén együttműködési megállapodást kötött, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a Keleti pályaudvarral összekötő gyorsvasút-beruházás elősegítéséről.
Egyetértési nyilatkozatot írtak alá a kis-és középvállalkozások közötti együttműködés fejlesztésének elősegítéséről is, a Vidékfejlesztési Minisztérium és Kínai Mezőgazdasági Minisztérium pedig magyar-kínai tudományos és technológia központ létrehozásáról kötött megállapodást.
(Visited 2 times, 1 visits today)