A Samsung megelőzte a Nokiát: már a dél-koreai cég adja el a legtöbb mobiltelefont a világon

Dél-Korea, Szöul – Rekordméretű a Samsung első negyedéves tiszta profitja is, ami nemcsak az okostelefonoknak, hanem a tv eladásoknak is köszönhető.

 

 

14 éven át a Nokia volt a piacvezető a mobil ágazatban. A finn cég 1998-ban előzte meg a Motorola-t és egészen mostanáig tartani tudta első helyét, legalábbis a mennyiségi versenyben. Mert a minőséget, a korszerűséget tekintve a Nokia már régóta lépéshátrányban volt a Samsunghoz vagy az Apple-hez képest. De a most zárult első negyedév statisztikái szerint immár mennyiségi téren is megtörtént a helycsere. A Samsung 93,5 millió készüléket adott el, a Nokia pedig csak 82,7 milliót. Az Apple 35,1 millióval szerénykedik a harmadik helyen. A piaci részesedést nézve a Samsung felülmúlta a 25 százalékot. De mellbevágóak a tiszta profit mutatói is: az abszolút összeg az első negyedévben 4,5 milliárd dollár és ez 81 százalékkal múlja felül az előző év hasonló időszakának eredményét. A Samsung vezérkara óvatosan optimista, számít a jövőben is a tendencia folytatódására, de arra is, hogy konkurencia előbb-utóbb új erőre kap. A küzdelem több fronton is folyik, és a Samsung „memory-chip” eladásból származó bevétele pl. 54 százalékkal csökkent. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez