Lassan, de biztosan terjed a sertésinfluenza Indiában

India, Új-Delhi, Karnataka állam – Már 21-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma január óta.

 

 

Elsősorban India nyugati államait érinti az ismét fellángolt járvány. A hatóságok szerint semmi ok a pánikra, elég a hagyományos egészségvédelmi intézkedéseket érvényesíteni. Ugyanakkor a helyszíni beszámolók szerint egyre több beteg érkezik a kórházakba Karnataka és Andhra Pradesh államban. Egyelőre nincs magyarázat a betegség újbóli megjelenésére. A sertésinfluenzát 2009-ben, Mexikóban észlelték először és nagyon gyorsan terjedt el világszerte. Így Indiában is, ahol eddig összesen 450 halálos áldozatot követelt. Világszerte 1200-an haltak meg sertésinfluenzában. A friss indiai sajtóbeszámolók szerint a járvány újbóli megjelenésében az a nyugtalanító, hogy egyelőre ismeretlen az ok, és emiatt az eddig viszonylag kontroll alatt tartott folyamat bármelyik pillanatban ellenőrizhetetlenné válhat. (BBC)

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez