Az előadásban külön szó esett a pécsi és baranyai befektetési lehetőségekről: kutatóutunk egyik támogatója, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) által vázoltak szerint Pécs – ezúttal azt hangsúlyozva, hogy Magyarország egyik “pólusvárosa” a (fejlesztési és növekedési pólus elképzelésével) – ipari parkjaiba várja a kínai befektetőket. A jelenleg a közép-európai térség egyik mérvadó kínai vállalataként a Huawei Technologies Hungary mellett további kínai cégeket várnak a pécsi gazdasági szektor vezetői. A 2010-ben Európa egyik Kulturális Fővárosaként is ismert dél-dunántúli egyetemváros továbbá a kultúra iránt érdeklődő turistákat, illetve a PTE-n tanulmányokat folytatni kívánó diákokat is örömmel fogadja Kínából a közeljövőben. Ez utóbbi területen a Pécsi Tudományegyetem már rendelkezik tapasztalatokkal, és több tucat kínai diák az angol nyelvű orvosképzést választotta – mások a Middlesex University által akkreditált angol nyelvű közgazdász programban tanulnak. Az ismét élesedő felsőoktatási versenyben azonban további tandíjat fizető külföldi hallgatók becsatornázása kívánatos, így a pécsiek is szeretnének még – többek között – kínai diákokat is.
A szakmai előadást követően több kutatóval készítettünk interjút Kína külpolitikai stratégiájáról, Afrika-politikájáról, hangsúlyosan a kínai “puha erő” (soft power) alkalmazásáról, majd pedig részletekbe menő megbeszélést folytattunk a jinhuai és a pécsi Afrika központok közötti kooperációt támogató kétoldalú szerződésről. Szó esett kutatók és doktorandusz hallgatók cseréjéről, közös kutatásokról, egymás tudományos rendezvényein való részvételről, valamint publikációk cseréjéről, az egymás folyóirataiban a másik félnek biztosítható szakmai megjelenésekről.