Ötéves pakisztáni menyasszony Nagy Britanniában

Pakisztán, London – A londoni Sun címlapsztorit közöl egy gyerekmenyasszonyról, akit a családja ötéves korában adott férjhez Nagy Britanniában. A kislány azt hitte, hogy a születésnapját ünneplik, de mint kiderült, esküvőt tartott a pakisztáni família.

 

 A vőlegény Pakisztánból jött. Az anyós vígan jegyezte meg: ez a szép kislány most már az enyém!14 éves koráig még Angliában élt, ám a születésnapja után egy nappal Pakisztánba küldték.

 

Ott nem tudott beilleszkedni a törzsi körülmények közé, mire brutálisan elverték, hogy tudja, hol a helye az „angol hercegkisasszonynak”.Olyannyira elzárták a világtól, hogy még a kertbe sem engedték ki. Végül rájött arra, hogy jobb, ha enged, mert különben veszélybe kerülhet az élete. Együtt élt férjével, majd az első adandó alkalommal hazaszökött Angliába. Ott azonban a családja nem akarta visszafogadni, mint „hűtlen asszonyt”, az „iszlám és a törzsi szokások árulóját”. Kétségbeesve ki akart keresztelkedni, de aztán rájött arra, hogy nem az iszlám vallás a hibás, hanem azok, akik azt tévesen értelmezik!
Ma hősnőnk már sikeres üzletasszony, de azért mondta el a sorsát a legolvasottabb brit lapnak, mert szerinte ma is vannak hasonló esetek. A Sun beszámol arról, hogy 1468 olyan esetet vizsgál a brit rendőrség, ahol fennáll a gyanú, hogy a fiatalkorú menyasszonyt kényszerítették a házasságra muzulmán vallású rokonai Nagy Britanniában. A lap arra is felhívja címlapsztorijában a figyelmet, hogy Karma Nirvana néven működik egy szervezet, amely olyan muzulmán menyasszonyoknak és feleségeknek nyújt anyagi és erkölcsi támogatást, akiket az akaratuk ellenére kényszerítettek férjhez Nagy Britanniában.

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez