Tehát az ideológiai kontroll a piacosítás után is garantált. Persze, ha bejön a pártvezetés kalkulációja, a sanghaji tőzsdén hamarosan elkezdődő részvényeladásból akár hatvanmillió eurós bevétele is lehet a lapnak. Amely a leghivatalosabb, de messze nem a legolvasottabb orgánuma a kínai sajtónak. Ahol több mint 9 ezer napi-, heti lap és magazin verseng az olvasók kegyeiért. Az 1948-ban alapított Zsenmin Zsipaot alapvetően ma is a klasszikus, agitpropos „bikkfanyelv” jellemzi. Tehát finoman fogalmazva, nem szórakoztató olvasmány. Viszont, legalábbis a döntéshozók számára nélkülözhetetlen, hiszen a Népi Napilap cikkeiből lehet következtetni a politikai folyamatok alakulására. De az internetes fórumok reagálásai azt sejtetik, hogy az egyszerű olvasók valamiféle kommunikációs fordulatban is reménykednek. Egy blogbejegyzés szerzője abban bízik, hogy a Zsenmin Zsipao a tévedhetetlen kinyilatkoztatások mellett ezentúl talán tényeket is fog közölni…(RFI)