A trió duója egymásra talált

A vállalkozásbarát Ruandát a kenyai befektetők vették szemügyre, delegációjuk tanulmányútra érkezett a vendéglátó országba.

Uganda, Kenya és Ruanda között már egy ideje él egy megállapodás, melyből most Kenya és Ruanda igyekszik hasznot húzni. Az előbbi országból népes üzletember delegáció érkezett a – Samuel Kirubi,az Equity Bank ügyvezető igazgatója szerint –  befektetőknek amúgy is vonzó Ruandába. Bár a kenyaiak tanulni is akarnak, tekintettel a vendéglátóknál folyó üzleti reformokra és a befektetővédelmi szabályok alkalmazására. A Világbank rangsorolása szerint vállalkozásbarát jellege miatt Ruanda a harminckettedik a 189 ország közül. A három ország közötti egyezménynek az egymás piacaira való bejutás megkönnyítése is a része, s Ruanda most „közebb került“ a tengerhez, hiszen a határon való húszegynéhány napos átjutás helyett most 48 óra is elég az óceán felől érkező áruk adminisztációjához, átbocsátásához.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez